Ken Follett : Tű a szénakazalban

 

Bevallom, anyukám nagyjából 14 éves korom óta rágta a fülem, hogy olvassam el ezt a könyvet. És van még pár második világháborús könyve, amit felíratott velem a listámra… Soha nem lesz nyugtom.

Visszatérve a Tűhöz, óriásit kellett csalódnom. Azt hittem, hogy egy háborús, harcolós-lövöldözős-atombombás (szerintem J) könyv lesz, aztán meg le se tudtam tenni.

A történet több szálon fut – meg kell jegyezzem, hogy ezt egyébként is nagyon szeretem -, egyik főszereplője egy profi német kém, akinek a személyisége nagyon összetett, másik oldalon áll egy angol rendőr és a vele együtt működő történész; ők próbálják elkapni Fabert, a német kémet. A cselekmény harmadik szálán pedig egy házaspár éli szerencsétlennek mondható életét egy kis szigeten, a külvilágtól már-már elszigetelten. Eddig egész egyszerűnek tűnik a történet, a kérdés, sikerül-e elkapni a németet, mielőtt még teljesíti küldetését? De itt még nem ér véget a sztori, ugyanis – ahogy az egy rendes regényhez illik, - a szálak egyszer csak összeérnek.

A könyv tehát nekem nagyon tetszett. Volt benne akció, romantika, még kevés humor is, engem mégis legjobban az író stílusa fogott meg. Nem ez volt az utolsó könyvem Ken Follett-től, tervezem még a Katedrálist is, ha már ekkora divat… (ettől még nem fogom elolvasni J.R.Ward vámpíros-erotikusos sorozatát, és azt hiszem, Csernus legújabb könyvét is kihagyom… Valahogy nem vonzanak ezek a mozgólépcső melletti plakátokon hirdetett sikerkönyvek.)

Mostanában be szoktam szerezni azoknak a könyveknek a filmadaptációit, amiket olvastam. De mielőtt még keresgélni kezdtem volna, szólt egy kedves ismerősöm, hogy a hétvégén adják az M2-n, így hát meg is néztem két nappal azután, hogy befejeztem a könyvet. Ha már a könyv ekkora csalódás volt, el kell árulnom, hogy a film is. Csak ez nem kellemes. Borzalmas volt a film.

                                1.          A könyvben végig arról volt szó, hogy milyen jóképű a Tű, vagyis Faber, ehhez képest a főszereplő a filmben Donald Sutherland volt, akiről nem akarok rosszakat mondani, de a tévé előtt háromból három nőnemű lény kérdezte, hogy ez az a jó pasi?

                                2.          Egyszerű és tipikus hiba: a film forgatókönyvének semmi köze nem volt a könyvhöz. Még a gyilkosságokat sem úgy követték el, kihagytak belőle egy egész cselekményszálat, de hát már hozzászoktam a rossz adaptációkhoz.

Ettől még úgy gondolom, érdemes volt megnézni, de lehetett volna jobbat is készíteni.

 

Kedvenc részem (a német nyelvről szóló értekezés miattJ):

 

„Most, hogy olyan közel volt hozzá, hogy kijusson Angliából, hirtelen fájdalmasan édesek lettek hazai emlékei. Egy csomó ostobaság is az eszébe jutott – például egy jó vastag kolbász, amelyet karikára lehet szeletelni; az, hogy odahaza jobb oldali a közlekedés, és valóban magasak a fák; de mindenelőtt az anyanyelve: a kifejezően pontos szavak, a kemény mássalhangzók és tisztán kiejtett magánhangzók és az igék, amelyeknek mindig a mellékmondatok végén kell lenniük, a mondanivaló tetőpontját és végleges befejezettségét jelentve.”

 

Értékelés:

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben.

Sztavrogin 2009.12.18. 11:58:32

teljesen szívemből szóltál, mind a könyv, mind a film értékelésében :)